Lehúznád magad a Mágiaügyi Minisztériumba? Engedj meg egy sokkal kellemesebb alternatívát: Elég csak kinyitnod Világok Lángja második mistery boxát, ami máris egy fantasztikus varázsvilágba repít.

Már a doboz látványa az egekig repíti a gondolatainkat, erősen emlékeztet legalábbis egy galaktikus atmoszférára. Erős, vastag papírból készült, aminek teljes felületére rányomtatták a mintát, úgyhogy szépen megállja a helyét a polcon, mint újrahasznosított tárolódoboz.

Ennél szebb spoiler kártyát még életemben nem láttam, meg nem mondtam volna, hogy az utolsó pillanatban kellett újraszerkeszteni. Apróság, mégis rengeteg pluszt ad hozzá a piros szalag és a roxforti medál. Mesés!



A doboz központi elemei természetesen a GYERTYÁK voltak, egy „szerencsétlen szerencse” folytán a korábban megígért három darab mellett kapásból négy is landolt a csomagban – a plusz egy ráadásul névre szóló. Mindegyik kapott a tetejére egy kis csillogást is, ami gyakorlatilag megint csak egy olyan apróság, amivel a Világok Lángja még szebbé, még igényesebbé varázsolta a doboz elemeit.
A 200 millis HAPPEE BIRTHDAE HARRY gyertyát meglátva azonnal felkuncogtam. A négy közül eddig ez az egyetlen, amit meg is tudtam gyújtani, egy időre kellemesen édes, leginkább mandulás illatba borítja a szobát, de 2-3 óra után szerintem érdemes elfújni.
A másik hármat még csak az üvegből szagolgattam. A TEA HAGRIDNÁL-ban érződik a fekete tea, a VASÁRNAP NINCS POSTA megmutatta, milyen illata van a friss esőnek, a REA pedig tényleg mintha egzakt nekem készült volna: fűszeres csokoládé, amiből bármikor bármennyit képes lennék két pofára bezabálni.


A gyertyák és az ILLATVIASZok, mondhatni, vérrokonok, így egyáltalán nem meglepő, hogy néhány „szívecskényi” belekerült a csomagba. Édes sütőtök illatot áraszt (ici-pici csillogással), ami inkább az őszi időszakra jellemző, úgyhogy ezt egy kicsit félrerakom, mielőtt elhasználnám. Hadd jöjjön el a maga ideje.
A SZAPPAN pedig annyira különleges! Nem egy egyszerű tömb, hanem egy több rétegből álló kis csoda, aminek a tetejébe a bölcsek kövét és egy villámot is beleágyaztak. Nálam kiakadt a Wow-O-méter.

A mistery boxba két viselhető ajándék is került. A bal oldali (egyébként ötletes, és mily meglepő, szintén csillogó) UNIKORNIS VÉR MEDÁLt a koromból adódóan nem fogom tudni hordani, a „levélváró” PIN viszont azonnal a kedvencem lett. Imádom ezeket az egyedi formájú, fémből készült pineket, lassan egész gyűjteményem lesz belőlük. (A látszat ellenére egyáltalán nem kicsi, kb. 4 cm magas.)

Apropó, kedvencek és gyűjtemények: a watercolor design VÁSZONTÁSKA volt a másik darab, ami elnyerte magának a szívemet. A rajta lévő idézet ellenére tényleg olyan, mint egy álom. Ahhoz képest, hogy eleinte mennyire nem tetszettek, most már lassan belőlük is kiállítást tarthatnék. (Tudom, kicsit gyűrött, de a vasalás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.)

Az ALOHOMORA KULCSTARTÓ szintén magas szintű kreativitásról árulkodik, elvégre mi mással őriztethetnénk a saját kulcsainkat, mint egy olyan darabbal, aminek szárnya van. Én legalábbis már használatba vettem.
A Hermione Granger bölcsességével ellátott HŰTŐMÁGNES rendkívül igényes és szépen megtervezett darabja lett a csomagnak, kifejezetten jól állnak neki a sötétebb, élénkebb színek. Igazából csak egy dologba tudok belekötni: nem poháralátét. Habár… annak is megállja a helyét.

A Hermione rajongókat dupla öröm várta a dobozban, készült róla ugyanis egy iszonyat aranyos, MÁGNESES KÖNYVJELZŐ is. Mondanom sem kell, nagyon szépen és igényesen kivitelezett darabról van szó, fényes papírra nyomtatva. A házak szerint változó, HAGYOMÁNYOS könyvjelző viszont matt borítást kapott. Nálam a Mardekár versikéje landolt.

Végül, de nem utolsó sorban, Sofiia Lytvynchuk varázslatos alkotása a golden trióról, amin jól látszik, hogy a művész inkább a szereplők eredeti leírását ábrázolta (ld. Hermione kissé előreálló fogai). Eleve oda-vissza vagyok a lágy hatású watercolor képekért, az azokon elterülő kellemes, finom színekért – és pontosan ezen okokból kifolyólag vettem ki fotózás után a fanartot ebből a vastag, fekete keretből (spoiler: IKEÁ-s). Önmagában vagy szimpla üveglap mögött sokkal jobban érvényesül.

És ezért képes voltál kiadni egy tízest?
Igen. Leírhatatlanul imádtam ezt a dobozt. Miért? Mert a készítői képesek voltak kitörni a „dobozból” (haha, milyen ironikus metafora) és messzemenő kreativitásról tanúbizonyságot tenni. Nemcsak kreatív, de változatos, minőségi és javarészt használható elemeket raktak össze, amelyek hiába ennyire különbözőek, mégsem érzed azt, hogy „össze lettek hányva” (nem úgy). Szóval igen, ha alulról súrolva is, de megérte az árát – nem is beszélve arról, mennyi munkaóra áll mögötte.
5/5
Még több varázslatos fandom ajándék vár a vilagoklangja.hu oldalon! Főleg gyertyák, de akad ott más jóság is.