Mindent IS elolvasok! Nagyjából így szólt a tavaly ilyenkor tett fogadalmam, persze a valódi jelentése picit árnyaltabb ennél. Hogyan alakult nálam a 21. század egyik legelkeserítőbb éve könyvfronton? Ami azt illeti, nem túl rózsásan – de nincs is ezzel semmi baj.

Disclaimer: Ez nem az a bejegyzés lesz, ahol nagyítóval fogom keresni a tavalyi év legszebb pillanatait. Ugyan már most tele van az internet “tulajdonképpen nem is volt olyan rossz ez az év” kinyilatkoztatásokkal, én nem szeretnék személyes évértékelőt összeírni, nagy tanulgásokat levonni és nem is romantizálnám idejekorán 2020-at. Amit le kell zárnom és át kell gondolnom, azt önmagamban tenném meg.

2019 év végén fedeztem fel a Moly.hu Amit főztél, edd is meg! névre hallgató kihívását, aminek a lényege röviden összefoglalva: naptári évben olvasd el az összes könyvedet, aminek a megszerzéséhez naptári éven belül aktívan hozzájárultál (kivéve, ha már korábban olvastad ugyanazon a nyelven). Azelőtt egyáltalán nem vezettem, hogy vásárlástól számítva mennyi időn belül végzek egy könyvvel, olvasós kihívásokon pedig elvből nem veszek részt, itt viszont tettem egy kivételt. Önismereti okokból kíváncsi voltam, vajon tényleg gyorsabb ütemben veszem-e a könyveket, mint amilyen tempóban kivégzem őket. A rövid válasz: igen. A kicsit hosszabb: lehetne rosszabb is a helyzet.

És most lássuk azokat a csúnya számokat! 2020-ban kereken 40 kötettel bővült a magánkönyvtáram, ebből

  • 9 darabot ajándékba kaptam,
  • 2-t nyereményjátékon nyertem,
  • 28-at pedig saját zsebből vettem.

A 28 kötetből

  • 6-ot már korábban elolvastam, így az idei adagba nem kellett beleszámolnom,
  • 11-et elolvastam előző évben,
  • és szintén 11-et, vagyis az összes tavalyi új könyvemnek kicsit több, mint negyedét nem sikerült 2020 végéig elolvasnom. (Ezek között akadt egy olyan is, amit korábban, magyar nyelven már olvastam.)

Bevállalom jövőre is a “minden új könyvet elolvasok egy év alatt” kihívást? Nem. Fogom vezetni és kontrollálni, hogy mikor, mennyi könyvet veszek? Igen. Ugyan mentségemre legyen mondva, a fenti kötetek nagyjára használtan és/vagy nevetségesen olcsón csaptam le, ez viszont azt eredményezte, hogy gyorsabban érkeztek, mint ahogy foglalkozni tudtam velük. Mindez számomra óriási tanulság volt. Jelenleg 2 teljes polcot töltenek ki az olvasatlan könyveim, ami szinte nyomasztóan sok, így 2021-ben tovább szeretném csökkenteni a könyvfelhalmozást. (Ezzel kapcsolatban már el is kezdtem ötleteket összegyűjteni, remélem, hamarosan Veletek is megoszthatom a blogon.)

Egyébként a Goodreads készített egy fancy összefoglalót a tavalyi könyves kalandjaimról, amit jó buli össze-vissza görgetni, mert sokat segít visszanézni, mik kerültek a kezembe egy év alatt (még annak ellenére is, hogy sikerült beleraknia két 2019-es olvasmányomat). Jöjjenek a 2020-as könyvlegek!

Összes elolvasott könyv tavaly: 33

A legjobb könyv, amit 2020-ban olvastam
Harry Potter and the Deathly Hallows, Unf*ck Your Habitat, Bízz bennem, Fable, Autoboyography, Bronzváros, Óceán az út végén… Na jó, hagyjuk. Nem tudok választani.

A legnagyobb csalódás 2020-ban
Ez viszont már sajnos egyértelműbb. Becca Prior: Aby (Annyira ütős volt az egész Festett testek sorozat, a ráadáskötete viszont teljesen elrontotta az addigi élményeimet. Kicsit úgy érzem, ennek a könyvnek nem lett volna szabad megjelennie.)

A legrövidebb könyv
Ha kreatívkodós könyvet is olvasásnak számítunk, akkor a Matricavarázs a maga 50 oldalával. (Ha nem, akkor talán a Mi van?, ami 97 oldalas.)

A leghosszabb könyv
Cassandra Clare: Queen of Air and Darkness a 912 oldalnyi féltéglájával. A könyv is hosszú volt, meg az idő is, amit rá szántam: több, mint 3 hónap alatt jutottam el a végéig.

A legszebb borító
Abszolút kedvenc tavalyról Adrienne Young Fable című kötetének eredeti borítója (illetve maga a regény is). A FairyLoot ugyan újradizájnolta a szeptemberi dobozához a borítót, de az sajnos nem vett meg magának.

kép a két borítóról

És aminek nagyon várom a megjelenését 2021-ben: A Fable folytatása, a Namesake.

Viszlát 2020, ennyi elég volt belőled!