Valamiért szeretek összetört emberekről olvasni. Olyanokról, akik nem tökéletesek. Akiknek a jellemében, a történetében van valami életszagú. A mély érzelmek ritkán ragadnak magukkal, Hayden Moore-nak viszont még ezt is sikerült elérnie, egy páratlanul különleges regénnyel. „Igen, seggfej! Én valóban siket vagyok. És neked mi a mentséged?” Alex Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy…
Erotikából fejlődésregény – és még több erotika
Az első rész egy önmagát kettéosztva ismétlő, szenvedélyes melegpornó volt. A második már kezdett kikacsintgatni a fejlődésregények világa felé – és a harmadikra vált azzá. Persze, a szigorúan tizennyolc karikás jelenetek mellett.
„Amíg a Biblia fölött vagyunk, addig jók vagyunk.”
„Fogsz egy bármilyen sztorit, átrakod melegbe, és unikum.” – Becca Prior ezzel az egy mondattal foglalta össze a homoszexuális „papírpornó” előnyeit a hetero párokról írt, erotikus regényekkel szemben. Valószínűleg érdemes megfontolni a szavait, tekintettel arra, hogy összesen kilenc melegregényt tudhat a háta mögött. Az utóbbi kettőt épp tegnap mutatta be lelkes olvasóinak. Létezik olyan, hogy könyvpremierszüzesség?…
Több, mint egy melegregény
Olvastad az első részt? Igen? De jó, hogy tetszett? Micsoda, miért nem? Ja, hogy két nézőpontból olvasod detto ugyanazt és tele van szerkesztési hibákkal? Na jó, akadt benne valóban, de mégiscsak egy első regény volt kezdő szerzőtől, ezért aztán nem kellene annyira leírni. Tényleg, nagyon rosszul tennéd, ha emiatt nem adnál esélyt a második könyvnek.…
A zseni, a meleg és az antiszoc
Szerencsére léteznek olyan könyvek, amelyek könnyedek, emészthetőek, értékes gondolatokkal bírnak és ugyan nem mutatnak túl egy laza irodalmi munkán, mégis rá lehet venni ezek által a fiatalokat az olvasásra. A Will&Will is pontosan ilyen: felhívja a figyelmet pár jelentős problémára, melyekkel nap mint nap találkozhatunk, a maga egyszerű stílusában. Kár, hogy ennél többre nem volt…