Ezeket olvastam télen | Olvasónapló

Igen hosszúra nyúlt a téli álmom: már lassan a tavaszból is kikanyarodunk, mire sikerült összeszednem, miket olvastam az év leghidegebb hónapjaiban.

Ég veled, 2021! | Olvasónapló

Jó ideig nem igazán foglalkoztam azzal, hogy összegezzem az elmúlt naptári évem olvasmányait, viszont ha már ilyen nagy szerepet tölt be az életemben az olvasás, talán jó ötlet lenne újra rendszert vinnem ebbe. Mindenkinek javaslom, elég sok érdekes tanulságot le lehet vonni belőle – jöjjenek a sajátjaim! 2021-ben picit több könyvet olvastam el, mint egy…

Ezekkel a könyvekkel kuckóztam be ősszel | 2021

Negyedévente aktuális olvasónaplóm következő felvonásához értünk. Mondanám, hogy az egyre hidegebbre váltó ősz milyen tökéletesen alkalmas egy kis bekuckózásra, amikor az embernek semmi kedve kimenni és egész nap csak a fotelben/ágyon/fürdőkádban/lakáson belül bárhol olvasna. Ami tulajdonképpen igaz is, ehhez képest mégsem olvastam többet, mint nyáron. Továbbra sem én leszek a gyorsolvasás világrekordere (nem mintha versenyt…

Az aláírás, amit mindenki meg akar szerezni | Leiner Laura dedikáló körút 2018

Több ezer fiatal állt sorba egyetlen aláírásért – de nem az egyetemi professzoruknál. Talán ez a mondat adja vissza legjobban az elmúlt két hét eseményeit. Történt ugyanis, hogy az L&L újabb dedikáló hadjáratot körutat indított, melynek központi szereplője a legnépszerűbb magyar ifjúsági szerző, Leiner Laura. És igen, voltak olyan helyszínek, ahol kígyók… kígyók… kígyóztak. Tulajdonképpen…

Szemgazmus – A legszebb könyvek!

Feltúrtam a magánkönyvtáramat és lőttem pár képet a (szerintem) legesztétikusabb darabokról. Mark Lawrence regényei mind annyira gyönyörűek, hogy szinte képtelenség eldönteni, melyik közülük az a bizonyos legesleg. Személy szerint a Bolondok Hercegére tettem le a voksom, olyan jó nézegetni (és olvasni is, természetesen). Szabó Magda munkásságának négy darabja, melyek közül a bal oldalihoz volt ez…

Romboljunk kultuszt!

Nem tudom, mennyire vetted észre, de mintha a „vélemény” szóra az emberiség egyszerre húzná el a száját, legyen akár pozitív, akár negatív. Teljesen érthető, a sajátunkat amennyire szeretjük hangoztatni, annyira teszünk a másikéra (tisztelet az ingeknek, amiket nem vettünk magunkra). Pont ezért kerülöm tudatosan ezt a szót, mert őszintén, én sem nagyon szeretem. Ugyan sorozatosan…