Negyedévente aktuális olvasónaplóm következő felvonásához értünk. Mondanám, hogy az egyre hidegebbre váltó ősz milyen tökéletesen alkalmas egy kis bekuckózásra, amikor az embernek semmi kedve kimenni és egész nap csak a fotelben/ágyon/fürdőkádban/lakáson belül bárhol olvasna. Ami tulajdonképpen igaz is, ehhez képest mégsem olvastam többet, mint nyáron. Továbbra sem én leszek a gyorsolvasás világrekordere (nem mintha versenyt…
Az aláírás, amit mindenki meg akar szerezni | Leiner Laura dedikáló körút 2018
Több ezer fiatal állt sorba egyetlen aláírásért – de nem az egyetemi professzoruknál. Talán ez a mondat adja vissza legjobban az elmúlt két hét eseményeit. Történt ugyanis, hogy az L&L újabb dedikáló hadjáratot körutat indított, melynek központi szereplője a legnépszerűbb magyar ifjúsági szerző, Leiner Laura. És igen, voltak olyan helyszínek, ahol kígyók… kígyók… kígyóztak. Tulajdonképpen…