Nem egyszerű a kérdés, Mary E. Pearson mégis választ adott rá október 7-i közönségtalálkozóján, ahol megdöbbentő kedvességgel és közvetlenséggel fogadta olvasóit. Eddig megjelent köteteiben ugyanis fontos szerepet kapnak azok a nők, akik előbb vágnák át a sárkány torkát, mint hogy megvárnák vele a fehér lovon érkező herceget. Ezt a témát kísérlem meg boncasztalra tenni a Tolvajok táncán keresztül.
A kimondott szavakat mindenki hallja, de csak kevesen értik a szívet, ami mögötte van.
A Ballengerek családja nemzedékek óta él a törvényen kívül, azt állítva, hogy az ő nemzetségük a legősibb a Fennmaradottak közül. Az új családfő hatalmát azonban belső hatalmi harcok és külső fenyegetések kezdik ki.
A vendai királynő három ifjú nőt, elit testőrsége tagjait küldi a Ballengerek fészkébe, hogy színe elé hurcoljanak egy árulót. A kis csapatot egy legendás tolvaj vezeti, aki élete legnehezebb feladatára készül.
Amikor a törvényen kívüli vezér és a tolvaj találkoznak, macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben mindketten titkokat őriznek és próbálnak feltárni – mit sem tudva arról, hogy a legsötétebb titok mind közül az egész kontinens jövőjét veszélyezteti.
A Fennmaradottak krónikája, mely Az árulás csókjával vette kezdetét, most a kontinens új szegletébe vezet el, már megszeretett régi és lebilincselően izgalmas új szereplők közé.
HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? Valószínűleg a borítója miatt rögtön megakadt rajta a szemem, de hogy hol és mikor, arra sajnos már nem emlékszem.
BORÍTÓ Ha már úgyis témánál vagyunk: megkockáztatom, magyar kiadó kezei közül ritkán kerül ki ennyire szemkápráztató borító – a cirádás aranyozás gyönyörűszépen csillog nemcsak az előlapon, hanem a gerincen és a hátoldalon is. Komoly szívfájdalmat éreztem, amikor elkezdett kopni, de még így sem vesztett a „bájából”. 5*/5
TARTALOM Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három… lány. A legtöbb régi történet férfikat állít elénk igazi hősökként – biztos emlékszel arra a rengeteg mesére, ahol a legkisebb fiú sok-sok próba és nehézség árán elnyerte végül méltó jutalmát (jobbára a megmentett királykisasszony kezét).
A Tolvajok táncában viszont fordul a kocka: három nő küzd egy férfiért. Na persze nem a szívéért, hanem hogy ő nyerhesse el méltó jutalmát: egy kényelmes, meghitt cellát a királynő börtönében.
A sok-sok próba és nehézség Pearson történetében is hasonlóan befigyel, mint az oly sokszor hallott mesékben és mondákban, kiváló példát állítva annak, hogy lassan ideje lenne a „gyengébbik nem” erősségeit ugyanúgy reprezentálni, mint férfi társainkét.
Kazinak, a kötet központi alakjának nehéz döntéseket kell meghoznia, szíve választottja és a „fentről diktált” kötelessége között lavírozva. Szerencsére a szerző nem ruházta fel őt isteni erőkkel és végtelen nyugalommal: ugyanúgy őrlődik az elméje és az érzelmei harcában, mint bárki más az ő helyében. Az általa hozott kemény döntések teszik őt igazán erőssé, nem pedig a bordák közé mártott, éles pengéi. (Bár azért valljuk be, nem gyengén billenti a mérleget.)
A hétfői közönségtalálkozón Mary E. Pearson, miután lőtt egy gyors csoportfotót a Cinema City különtermében összegyűlt közönségről, erre is kitért – olyan egyéb hasznos tanácsok mellett, mint hogy ha fura a családod, még lehet belőled író, illetve ne hagyd ott a főállásod írás mellett; mindennek ellenére ő mégis megtette és láss csodát, milyen jól járt vele.
Más „kis színes” történeteket is megosztott velünk: eloszlatta a kaliforniai származásából adódó tévhitet, mi szerint „az ő szomszédságában hírességek sétálgattak”. Valójában körülbelül 50 mérföldre él Hollywoodtól, ugyanúgy kellett házi feladatot írnia, mint a többi gyereknek, ugyanúgy panaszkodott miatta, és ugyanúgy hisz a varázslatban, mint Kazi (merthogy mindenre van magyarázat, csak a tudomány még nem tartott ott, hogy felfedezze).
Szerinte ott kell lennie az erős női karaktereknek a könyvek lapjain, a történetek szálain – az ő szereplőit például lányai és unokái ihlették, akikről csupa szeretettel beszélt.
Mindezen felbuzdulva magamnak is feltettem a kérdést (meg még néhány kedves barátnak): valóban szükségünk van erős nőkre az elénk tárt történetekben, vagy teljesen mindegy a hősök neme?
A válasz pedig igen. Szükség van rájuk. De nem mindegy, milyen áron.
Keltsünk életre és keressünk olyan nőket, akik nem várnak a szőke hercegre, hanem képesek előállni a tökéletes szökési tervvel az elátkozott kastélyból. Olyan nőket, akik nem menekülnek, hanem szembeszállnak. Nem bújnak ki a felelősség alól, hanem kiállnak önmagukért és céljaikért. Mutassuk meg a női nem valódi arcát ezeken a történeteken keresztül.
És itt jön a hangsúlyos rész: a valódi arcát. Csak azért fölösleges egy női karakter, hogy erős legyen és kitöltse az egyenlőség kvótát. Kétségbeesetten próbálunk egalitást teremteni a két nem között (ami akárhogy is nézzük, gyakorlatilag lehetetlen), ez pedig mesterkélt és erőltetett irányba csaphat át. Legyenek erősek, nemtől függetlenül, de céllal. Az indokolatlan erőfitogtatással sem a fiktív történeteket, sem a saját életünket nem visszük előre.
A téma viszont lehet pozitív hatással saját jellemfejlődésünkre, mindenképp javaslom, hogy erős karakterekről olvassunk minél többet. Akár a valóságban, akár a képzeletben léteznek.