Negyedévente aktuális olvasónaplóm következő felvonásához értünk. Mondanám, hogy az egyre hidegebbre váltó ősz milyen tökéletesen alkalmas egy kis bekuckózásra, amikor az embernek semmi kedve kimenni és egész nap csak a fotelben/ágyon/fürdőkádban/lakáson belül bárhol olvasna. Ami tulajdonképpen igaz is, ehhez képest mégsem olvastam többet, mint nyáron.
Továbbra sem én leszek a gyorsolvasás világrekordere (nem mintha versenyt akarnék csinálni belőle), szeptember és november között nyolc könyvet végeztem ki – ezek közül most mind a sajátom volt. Akad köztük újraolvasás, bár nem a klasszikus értelemben. A félbehagyott köteteket ezúttal sem tettem rá a listára.
V. E. Schwab: The Invisible Life of Addie LaRue
Leírhatatlanul szívet tépő, mégis lenyűgöző történet két magányos emberről, akik saját életüket akarták visszakapni, de végül egymásét kellett megkeresniük. Schwab remekművéről nemrég áradoztam egy sort a blogon – vagyis, jobban mondva, elég sokat. A teljes ajánlót itt vagy a fenti borítóra kattintva tudod megnézni a kötethez.
Seanan McGuire: Cukorszín égbolt alatt
Az egyik legjobban várt folytatás volt számomra a Csellengő gyerekek sorozat harmadik része – és sajnos a legnagyobb csalódás is. Az első két kötet annak ellenére, hogy rövidségük miatt maradt némi hiányérzetem a párhuzamos világok felépítését tekintve, viszonylag könnyen belopta magát a szívembe. A Minden szív kaput nyit bemutatja nekünk az otthont, ahol azoknak a gyerekeknek viselik gondját, akiket elűztek fantasztikus világukból (mert hát valljuk be, mindenkinek van egy), ám egyikük, Nancy nem hajlandó feladni a küzdelmet, hogy a holtak birodalmába jusson. A Mélybe ránt a lápvilág Jacqueline és Jillian útját kíséri végig a lehetetlen lépcsőn túl, a Cukorszín égbolt alatt pedig minden, de tényleg minden ragad a máztól. Egy olyan univerzumban, ahol szó szerint cukorral hintik meg az ember életét, nem kevés lehetőség adódik az izgalomra vagy az igazán furcsa dolgokra, de a szereplők gyermeteg viselkedése úgy elrontotta az egész történetet, hogy az inkább hasonlít egy bugyuta mesére, mint egy kalandregényre. Sajnáltam pedig, jól indult a sorozat.
Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019
Amióta 2018-ben elindította a GABO a saját novellasorozatát a Jonathan Straham által szerkesztett nemzetközi antológiák mintájára, minden évben várom az új válogatások megjelenését – bár be kell valljam, az olvasásukkal rendesen elmaradtam. Egy részletes értékelés mindenképp várható tőlem a két évvel ezelőtti kötetről, mindenesetre most annyit elmondhatok: túlszárnyalta a sorozat nyitókötetét.
Leiner Laura: Kalauz 2.0
Amikor megjelenés után nem sokkal belelapoztam a jubileumi kiadású SZJG Kalauzba a könyvesboltban, nem láttam érdemesnek a polcomra tenni. Aztán megláttam féláron a Moobiuson és rövid időn belül meggondoltam magam. Egyáltalán nem bánom, hogy végül így döntöttem, bár hozzá kell tennem, a teljes árát nem fizettem volna ki érte.
Érdekes volt a szerző gondolataiban elmélyülni A Szent Johanna gimi megjelenése után tíz évvel; az egyértelműen látszik a soraiból, hogy ahogy a rajongói, úgy ő maga is felnőtt. Viszont ezzel együtt is úgy érzem, többet adott anno az eredeti kiadás, mint most az átdolgozott. Bővítettnek semmiképp nem mondanám, mert ugyan került bele egy tematikus idézetválogatás és néhány új bekezdés Laurától, az elvetett borítóterveket, a kimaradt jeleneteket és a karakterrajzokat egy az egyben kiszedték belőle. Előbbi kettő a kiadóváltás miatt valóban indokolt, de Martos Juli újraalkotott SZJG-rajzait nemcsak szívesen megnéztem volna, hanem minden további nélkül, azonnal megveszem a Kalauz 2.0-t, ha az ő szereplőit látom benne viszont.
Alice Oseman: Heartstopper – Volume 1
Már őszintén nem tudom, hol találkoztam először a Heartstopper sorozattal, de amikor a FairyLoot bejelentette, hogy különleges kiadást készítenek belőle, instant ment a telefonomra az emlékeztető az előrendelésről. Azóta pedig már ott is pihen belőle egy dedikált példány a polcomon (teljesen rá vagyok kattanva az aláírt könyvekre, ha a kedvenc íróm dedikál, órákkal előtte képes vagyok sorba állni). Cserébe pedig egy teljesen egyszerű stílusban elkészült, mégis aranyos, kedves, szívet melengető történetet kaptam. A szerzőjének nem is volt vele más célja, csak annyi, hogy egy kis komfortot adjon azoknak, akikhez Nick és Charlie szerelme képes utat találni magának. (Halkan megsúgom, január közepétől rendelhető a special edition sorozat második része, szintén a FairyLoottól.)
Hugh Howey: Wool Omnibus
Először hét éve olvastam magyarul A siló sorozatot, ami azóta is a kedvenc disztópikus történetem. Vérzik a szívem, amiért az utolsó rész nem kapott magyar fordítást, emellett áldom az eget, amiért fejlődött annyit az angoltudásom, hogy visszatérjek a sorozathoz és végre befejezhessem (amiről anno a régi blogon készítettem egy rövidebb összefoglalót, itt vagy a képre kattintva tudod megnézni – bár már őszintén nem emlékszem rá, miket írtam róla).
Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2020
Ha a 2019-es válogatásra azt mondtam, messze túlszárnyalta az elődjét, akkor a 2020-as a fellegekig repült. Kezdtem attól félni, hogy kifogyok a cetlikből, amikkel a nekem tetsző novellákat jelölgettem. De ezekről majd később ejtenék szót egy rendes, tisztességes blogbejegyzésben.
Leiner Laura: Állj mellém
Na, erről a könyvről órákig tudnék mesélni! A Leiner Laura regényeihez fűződő „se veled, se nélküled” viszonyom évekre nyúlik vissza, amiről bár ritkán mesélek, most talán itt a nagy alkalom. Storytime következik:
Anno az SZJG-n keresztül ismerkedtem meg Laura munkájával, amikor a helyi könyvesboltban kirakatában megláttam a frissen megjelent 7. részt és annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy a húgomtól meg is kaptam karácsonyra. Rentai Reni fiktív naplója a 12. osztály szépségeiről és nehézségeiről azonnal lenyűgözte a 18 éves, pont érettségi előtt álló „múlt Reát”, még úgy is, hogy gyakorlatilag majdnem az egész sorozatot elspoilereztem magamnak. De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert az SZJG visszahozta az akkoriban lankadó érdeklődésemet az olvasáshoz. Mindezek után Laura megjelenéseit tekintve jött pár év kihagyás, ugyanis a Bexi sorozat első része úgy felidegelt, hogy végig sem tudtam olvasni, a korábbi kötetei pedig nehezen voltak elérhetők, így meg sem próbáltam megkeresni őket.
Aztán jött az Iskolák versenye (röviden IOV), és bár féltem, hogy megint csalódni fogok, valamilyen mazochista kíváncsiság mégis vonzott a könyv felé. Úgyhogy megvettem – és már az első résznél láttam, hogy az IOV messze túlszányalja az SZJG-t. Nem mondom, hogy nincsenek benne idegesítő karaktere, de van bennük élet, és nem olyan „sterilek”, mint az SZJG szereplői. Régen írtam utoljára bármilyen ifjúsági irodalomról, most van rá némi esély, hogy Laura legújabb sorozata kapni fog tőlem egy hosszabb ajánlót.