Igen hosszúra nyúlt a téli álmom: már lassan a tavaszból is kikanyarodunk, mire sikerült összeszednem, miket olvastam az év leghidegebb hónapjaiban.
Így, a harmadik szezonális olvasónaplóm után kezdek rájönni, hogy ennyi könyvről egyszerre nem kicsit bonyolult összefoglalót írni, mégis úgy gondolom, hasznos szokásommá vált. Ezúttal 14 könyv került sorra, a félbehagyott olvasmányokat leszámítva, köztük néhány olyannal, amikről később részletesebben is tervezek beszámolni.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
Még tavaly szeptemberben kezdtem bele ebbe a kötetbe, decemberre végeztem ki. A blogot jóval az után indítottam útjára, hogy befejeztem a teljes SZJG-t, így komplett értékelés sosem készült róla, arra viszont már tettem pár utalást a múltban, mennyire meghatározó olvasmányélmény volt számomra (tulajdonképpen ez hozta meg a kedvemet a rendszerezett olvasáshoz 2013-ban). Ebben a részben anno a történet mindhárom női főszereplőjétől egyszerre mentem falnak, ez sajnos majdnem tíz év után sem változott. Nosztalgiának viszont tökéletes volt.
Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021
A magyar fantasztikum antológiasorozatának talán eddigi leggyengébb novellacsokráról még pont a tavalyi év vége előtt sikerült összeszednem a gondolataimat, a teljes bejegyzést itt találod.
Antoine de Saint-Exupéry: The Little Prince
Legalább ötször olvastam el eddig A kis herceget, most először angolul. Tavaly volt szerencsém eljutni a Livraria Lellóba – HP rajongóknak ismerős lehet a név, ez a portói könyvesbolt ihlette ugyanis a varázsvilág könyvtárát (csak sajnos újraértelmezett mozgólépcsők nélkül). Saját speciális kiadásokat is árulnak különböző nyelveken, ezek közül jött velem haza egy angol nyelvű Dracula és egy The Little Prince. Utóbbival kapcsolatban maradjunk annyiban, hogy a mai napig nem értem, hogyan gondolhatta ezt bárki gyerekkönyvnek. Kábé minden újraolvasáshoz kellett egy zsepi.
Becky Albertalli: Simon vs. the Homo Sapiens Agenda
Erről a könyvről a film premierjét (és a címének érthetetlen magyar fordítását) övező hírek kapcsán hallottam először, végül csak decemberben kerítettem rá sort. Huszonsok évesen valahogy nem sikerült kinőnöm az iskolás sztorikból, valószínűleg már nem is fogok teljesen.
Simon viszont nem adta meg nekem azt a hype-ot, amire számítottam. Egy teljesen korrekt történet gimis drámával (szó szerint), szoros barátságokkal, titkolt szerelemmel és egy rossz kezekbe került e-maillel, és biztos voltam benne, hogy legalább annyira fogom szeretni, mint a többi, ehhez hasonló könyvet, amik korábban a kezembe kerültek. Valahogy a várt katarzis mégis elmaradt. Élveztem, de azt is éreztem, hogy ez a történet már nem nekem szól. A második részt már félbe is hagytam inkább. Tizenéveseknek viszont mindenképp ajánlom (akár angol gyakorlásnak, abszolút nem nehéz olvasmány, a magyar fordítás sajnos szinte beszerezhetetlen).
Lynette Noni: The Prison Healer
Be kell vallanom valamit: ebben a könyvben átugrottam nagyjából 150 oldalt – és még így sem éreztem azt, hogy bármiről lemaradtam volna. 2021 végén egy másik kedvenc zsánerem, a young adult fantasy is csalódást okozott. (Lehet, tényleg kezdek „felnőni”. Vagy csak változik az ízlésem, amit nehezen fogadok be.) Valahol értettem, miért szerette annyira ezt a regényt a Goodreads népe: kaptunk egy erős női karaktert, aki egy mindentől elzárt börtönben próbál túlélni és egy alulról szerveződő lázadásból kivenni a részét, és természetesen a kötelező, árulással kísért szerelmi szál sem maradhatott el, de közel sem éreztem azt az izgalmat, amit a kötet próbált kiváltani belőlem (ami egyébként akkor került hozzám, amikor a subscription boxos korszakom rövid, de viszonylag intenzív idejét éltem).
Mark Lawrence: The Girl and the Stars
Speaking of csalódás: kedvenc brit szerzőm új sorozatának a nyitókötetét adtam el eddig a legnagyobb szívfájdalommal (már csak azért is, mert ez volt tőle az egyetlen dedikált könyvem). Alapszabály nálam, hogy félbehagyott sorozat nem maradhat a polcomon – egyetlen kivétel ez alól a Tolvajok tánca, amibe személyesen szerezhettem aláírást –, így sajnos mennie kellett.
Lawrence A Széthullott Birodalom sorozata még sok-sok évvel ezelőtt emelte az írót azok közé, akiktől kérdés nélkül elolvasok bármit. Jorg története máig toplistás nálam, és Jalan hercegére is jó szívvel emlékszem vissza, Az Ős könyve univerzumával viszont Lawrence elindult egy olyan young adult irány felé, amivel már nem tudtam megbarátkozni. Ugyanebben a világban játszódott a The Girl and The Stars is (magyarul a Fumax hozta el nekünk A lány és a csillagok címmel), A jég könyve sorozat első része – és ahol úgy döntöttem, hiába nagy kedvencem a szerző, nem olvasom tovább a trilógiát.
Mélylevegő Projekt: Elmerülő
Lassan ideje lenne összeállítanom egy „kötelezővé tenném” listát, mert tuti, hogy az Elmerülő is köztük lenne. Már egészen fiatal korban érdemes fellapozni, mivel olyan gyakori pszichológiai problémákat, jelenségeket jár körbe a kötet, amelyekkel szinte bárki találkozhat élete során legalább egyszer. Első körben megismerteti az olvasóval a mentális egészség fogalmát, majd tovább lép a mentális betegségekre (mint pl. depresszió, szorongás), a modern kor problémáira (többek között imposztorszindróma, képernyőfüggőség), majd segít megérteni a körülöttünk lévőket és szinte minden fejezetben gyakorlati tanácsokat is ad.
Két dologban nagyon erős ez a könyv. Az egyik, hogy ha úgy érezzük, valamilyen problémánk akad, arra segít rávilágítani, közelebbről megismerni és ha arra van szükség, abban is támpontot ad, hogyan keressünk hozzá megfelelő szakembert. A másik pedig, hogy közérthetően írja le az olykor tabunak számító, mégis jelen lévő pszichés problémákat, jelenségeket, zavarokat, mindemellett empátiára és türelemre tanít önmagunkkal, illetve másokkal szemben is. Szívem szerint minden iskolakönyvtárba küldenék belőle legalább egyet.
Apró „hibája”, hogy nincs benne tárgymutató, illetve a gyakorlati részeket nem jelölte egyértelműen, valamilyen megkülönböztető jelzésnek örültem volna.
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Ez az a könyv, amiről hónapok óta ott áll egy piszkozat a bejegyzéseim között, arra várva, hogy végre rendesen kidolgozzam. (A következő értékelésnek ő lesz a főszereplője.) Elöljáróban csak annyit mondanék: túlszárnyalta A marsit.
Rainbow Rowell – Sam Maggs: Fangirl: The Manga 1.
Még egyetemista koromban olvastam a Fangirl c. regényt, ami akkor nagyon megtalálta a lelkemet. Az új környezet, új elvárások okozta stresszt, amivel Catnek meg kell küzdenie, anno én is átéltem. Ez is egy kedves történet, amit a tizen- és huszonéves korosztálynak bátran tudok ajánlani. A manga értelemszerűen nem tud olyan mélyen belemenni a sztoriba, mint a regény, de simán élvezhető. (Magyarul szintén a Fumax adta ki.)
Adrienne Young: Namesake
Állítólag Magyarországra is érkezni fog Adrienne Young Fable sorozata – fogalmam sincs, mikor, de a magyar megjelenés előtt biztosan hozni fogok róla egy értékelést, ugyanis ez hozta vissza a bizalmamat a young adult fantasy iránt.
Moskát Anita Horgonyhely c. regénye kapcsán már említettem, mennyire imádom a tengeren játszódó történeteket, Young sorozata pedig minden ilyen jellegű vágyamat abszolút kielégítette. Egy percig sem unatkoztam olvasás közben: volt itt kaland bőven, rengeteg víz, még több rejtett kincs, és egy jó nagy adag családi viszály, ami nagyon könnyen átcsaphatott volna szappanoperába illő jelenetekbe, de szerencsére olyan jól fel lett építve, hogy egy percig sem unatkoztam. Új kedvencem lett, remélem, rövid időn belül mesélhetek róla.
Moskát Anita: Irha és bőr
Nem véletlenül hoztam fel Moskát Anitát, idén télen a Horgonyhely után a Zsoldos Péter-díjas Irha és bőrre is sort kerítettem. Ha az eggyel korábbi regénye nem lett volna elég weird, akkor ez biztosan odacsap a józan ész határainak. Annyira sokrétűen feszegeti a egymást mellett élő fajok, a társadalom és a létezés hierarchiájának kérdéseit, hogy erre édeskevés lenne egy bekezdés – úgyhogy igen, erről is jöhet egy hosszabb beszámoló.
Viszkok Fruzsi: Tedd rendbe az életed!
Előrebocsátom, Viszkok Fruzsi munkásságával influencerként nem értek egyet. Még 2014 környékén fedeztem fel magamnak a videóit, amik akkoriban teljesen lekötöttek és szórakoztattak, idővel azonban már nem tudtam azonosulni a tartalmaival. Mégis kíváncsi voltam a könyvére, mert a munkánk, a mindennapjaink és az életterünk rendszerezése egy olyan téma, ami évek óta foglalkoztat, és egy kicsit sem bánom, hogy végül megvettem (aztán dedikáltattam a tavalyi Könyvhéten).
Az mindenképp hozzátenném, hogy ezt a könyvet érdemes a helyén kezelni: egy huszonéves, egyedül élő, fiatal nő írta, összegyűjtve benne a saját tapasztalatait, a kötet végére pedig nem igazán tudom elhinni a szerző szavait, mi szerint kis módosításokkal akár családosok is könnyedén át tudják venni a leírt módszereket – nekik minden bizonnyal sokkal nehezebb a dolguk. Újat olyannyira nem mond benne, hogy összesen 17 alkalommal hivatkozott valaki másra (ha jól számoltam). Mégis a határmezsgyéjén mozog annak a képzeletbeli „kötelezővé tenném” listámnak. Szépen összeszedett és szerkesztett könyv, ami módszeresen vezet végig a környezeted és az elméd „rendbetételén”. Amolyan sorvezetőnek kiváló: nem ettől a könyvtől leszel a rendszerezettség császárnője, de érdemes fejezetenként végighaladni rajta (megfogadva a leírt tanácsokat) és az éppen aktuális témának, ahol tartunk, kicsit mélyebben is utánanézni, más forrásokból.
J. R. dos Santos: A lótusz virágai
Tizenéves koromban előszeretettel vettem a kezembe világháborús regényeket. A lótusz virágaitól eleinte féltem egy kicsit, mert nem sok jót olvastam róla, főleg az oldalakon keresztül húzódó politikai spekulációk miatt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy pontosan ez hiányzott az olvasmányélményeimből évek óta. Nem mondom, hogy könnyű regény (sőt), de akit érdekel a 20. század történelme, mindenképp vegye a kezébe, mert nem egy klasszikus, egy szálon fűződő háborús történetet mesél el, hanem négy ország négy különböző polgárán keresztül mutatja be, hogyan élte meg a társadalom a 20. század elejét a világ különböző sarkaiban. (Azt az embert viszont enyhén megcsapkodnám, aki nyomdába engedte a borítót. A képen ugyan nem látszik, de a női alak nagyon pixeles.)
John Green: Alaska nyomában
Év elején megfogadtam, hogy újraolvasok egy olyan könyvet, ami legalább öt éve nem került a kezembe; ez volt John Green első regénye, és az egyetlen, amit tényleg szerettem, bár nem igazán tudom megmagyarázni, miért. A tipikus „sulis” hangulatra rányomnak valami nyomasztót Alaska önpusztító gondolatai és tettei, ez pedig valamennyire megkülönbözteti a szerző kötetét a hasonló könyvektől. Tipikus Green-féle történetvezetés, ami tudom, hogy sokaknak nem jön be, de az Alaska nyomában egy próbát mindenképp megér.