2018-ban indult el a GABO kiadó Az év legjobb science fiction és fantasynovellái sorozata, Jonathan Straham nemzetközi gyűjtéseinek mintájára. Bár azóta még három antológiát jelentettek meg, erősen elmaradtam az olvasásukkal – és bár ne lettem volna ilyen hanyag! Az első könyv is viszonylag erősen indított, de a 2019-es folytatás messze túlszárnyalta elődjét.
Az antológiák egyik nagy hátránya, hogy a benne szereplő írásoknak – főleg, ha különböző szerzőktől származnak – elég hullámzó lehet a milyensége, hiába ígérik a legjobbakat. Ez persze nem a szerkesztő(k) hibája, sőt, felesleges bűnbakot keresni: az olvasó egyszerűen vagy befogad egy történetet, vagy nem. Van, ami az első mondattól kezdve elragadja a figyelmét, és van, amiből egy szót sem ért. Ilyen vegyes érzelmekkel tettem le a GABO 2019-es válogatását, ennek ellenére mégis azt mondom, hogy az utóbbi idők egyik legminőségibb fantasztikum-antológiája lett. Főleg a fantasy és a weird irodalom rajongói lakhatnak jól a „novellamorzsákból”, a science fiction lényegesen kisebb arányban képviselteti magát a lapokon (valószínűleg nem véletlenül: jó sci-fit nehezebb írni).
Akiket erős vonzalom köt a fantasztikumhoz, azoknak nemcsak a beválogatott novellák lehetnek érdekesek, hanem az őket megelőző áttekintés is, ami a megjelenés előtti év legfontosabb megjelenéseit, eseményeit foglalja össze a témában. Vagyis gyakorlatilag az egész kötetet nevezhetjük egy „fantasztikus évkönyvnek”.
2019-ben a kiadó pályázati felhívása után a beérkezett több mint 200 novellából 16 kerülhetett a legjobbak közé. A megszokott fantasy és sci-fi elemeken túl szembetűnő volt egyrészt a horror és weird elemek megjelenése, másrészt az is, hogy több történet magyar helyszínekkel, magyar mitológiával operált – ami minimum két lépéssel közelebb hozta ezeket a hazai olvasókhoz.
Mivel a történetek között akadtak számomra elképesztőek és középszerűek is, nem látom értelmét a teljes könyvről összegző értékelést írni. Ehelyett hadd mutassam meg a saját személyes kedvenceimet.
Kiss Gabriella: Holnap, hamarosan, egyszer majd így lesz
A fantasztikus irodalomnak nem véletlenül népszerű témái a tudatmódosító szerek, elvégre a betépett képzeletnek a csillagos ég sem szabhat határt. Kiss Gabriella azonban nem egyszerű drogokat adott szereplői kezébe, hanem emlékeket. Egy nyomasztó városban itt-ott elrejtett személyes holmik bukkannak fel madzagra kötve, az általuk hordozott emlékek pedig fogyaszthatóvá válnak, a függők legnagyobb örömére. Érdekes volt megfigyelni a párhuzamot a történetbeli „anyag” és a valóságban fellelhető drogok között: mindkettő képes tönkretenni belülről. Ami viszont még ennél is izgalmasabb kérdés: ha a saját rossz emlékeink traumatizálhatnak minket, mit tesz velünk, ha másokét is átéljük? Zseniális lett, ha ennél szűkebb listát kellene összeállítanom, benne lenne a top háromban.
Vincze Dorottya: Nem rászoruló
A weird és a posztapokaliptika ügyes keveréke. Amellett, hogy itt-ott szokatlan világberendezkedéssel operál, a történet nagyon is valós elemekből merít. Földünk ellátórendszere csődöt mond, az újat pedig csak szigorú renddel lehet fenntartani. Szerencsésnek mondhatja magát az, aki városban él: közel vannak az élelemforrások, az infrastruktúrára sem nagyon panaszkodhat és ha ne adj’ isten emberünk beteg, el tud menni orvoshoz. Nem úgy azok, akik vidéken rekedtek bármiféle rendes úthálózat vagy közmű nélkül, és hiába kérvényeztek letelepedési engedélyért a városokba, „nem elég rászorulók” hozzá. Felkavaró volt végigkísérni a főhős kálváriáját, ahogy egy számára fontos ember életét próbálja menteni – és csak magára számíthat közben.
Puska Veronika: Bújj, bújj, zöld ág
Na, ez az a novella, amiről nehezen tudnám megmondani, miről is szól, mégis feltettem a listámra. Az ünnepi dínom-dánom, ami teljesen váratlanul fordul át egy lightos horrorba, jócskán merít magyar népmesékből. Kicsit abszurd és fura történet, ami egy merőben szabadelvű mulatságba kalauzol el minket, és melynek végén a házigazda kívánságának mindenképp teljesülnie kell – a kedves vendéglátó asszonynak pedig nem éppen illatos virágokkal ültették tele a fantáziáját. A lezárást kicsit összecsapottnak éreztem, de az események váratlan sora némiképp kárpótolt.
Erdei Lilla: A tökéletes hívás
Egy újabb hétköznapi szitu, ami a szokásosnál is nagyobb rémálommá vált. A telemarketinggel vagy telefonos ügyfélszolgálattal foglalkozóknak egyszerre horror és felüdülés lehet Erdei Lilla novellája, elvégre ez egy olyan közeg, amit nem éppen a legkedveltebb munkahelyek között tartanak számon. Az ügyfél szeretne csomagot váltani, elromlott valamije, nem kapcsol be a gépe, amit kihúzott a konnektorból, mert előtte porszívózott – gondolom, ismerős helyzetek. Aztán bármennyire is profin kezeljük már a hasonló delikvenseket, a gondolatolvasás képességét még sajnos egy ember sem tudta elsajátítani, pedig jól jönne, amikor a vonal túloldaláról szinte harapófogóval kell kiszednünk a másik félből, mi lehet a gond. Na, de mi történik akkor, ha egy ügyfélszolgálatosnak mégis sikerül az elméjét a helyszínre vinnie? Erre a végzetes csavarra egyáltalán nem számítottam, bár kétszer is el kellett olvasnom a vonatkozó részt, mire rájöttem, mi történhetett. Imádtam!
Szarvas Szilvia: Jó szerencsén innen és túl
Egy újraértelmezett bányarém-sztori a jobbik fajtából. Ha léteznek rosszabb munkakörülmények a telefonos ügyfélszolgálatnál – márpedig sajnos vannak bőven – a bányászat semmiképp nem hagyható ki a felsorolásból. A nyomasztó légkör mind a környezeti, mint az érzelmi körülményekre erősen rányomta a bélyegét, és pont ezzel tudott megvenni magának. Már a történet elején szembe kell néznie főhősünknek egy szomorú veszteséggel, az állandó bántalmazások és kirekesztés mellett egy olyan katasztrófával kell szembenéznie, amire bátran kérhetne veszélyességi pótlékot. Bár a végére valószínűleg nem is tudna mit kezdeni vele. A lezárást itt is kicsit nehezen értelmeztem, az érzelmi katarzis viszont működött.
Veres Attila: Horváth Etele – A nagy kacagtató élete és kora
Véletlenül sem szeretném kisebbíteni egykori magyartanárom érdemeit, de ha úgy tanultuk volna az életrajzokat, mint ahogyan Horváth Etele elképzelt biográfiáját írta meg a szerzője, nagy eséllyel több infó maradt volna meg a fejemben. Ezt a novellát vártam legjobban az egész kötetben, és hamisítatlan Veres Attila-élmény kaptam cserébe.
Szokták mondani, hogy akire emlékeznek, az sosem hal meg. Nos, fiktív humoristánk esetében, akinek fellépéseit abszurd események sora tarkítja, ezt az állítást akár jegyzőkönyvbe is vehetnénk. Aki egy kicsit szereti Veres Attila műveit, ezt a történetet semmiképp ne hagyja ki.
A kötet itt megrendelhető.