Az első rész egy önmagát kettéosztva ismétlő, szenvedélyes melegpornó volt. A második már kezdett kikacsintgatni a fejlődésregények világa felé – és a harmadikra vált azzá. Persze, a szigorúan tizennyolc karikás jelenetek mellett.

„Mindenki a haláltól fél, pedig higgye el, az odáig vezető út a félelmetesebb.”

A bejegyzés spoilermentes.

Amikor ​azt hiszed, végre tiéd, amire legjobban vágytál, 
rájössz, hogy az embernek mindig vannak új céljai. 
Sosem vagyunk elégedettek. 
Talán ez a legnagyobb hibánk… 
De lehet, hogy ez visz előre, ez inspirál. 
A váratlan események úgy irányítják a sorsodat, 
mintha minden előre eltervezett lett volna, 
csakhogy erre általában utólag jön rá az ember. 
Sosem tudhatod, mit hoz a holnap. 
Lehet, hogy minden, amit abban a percben kudarcként élsz meg, 
afelé visz, hogy valóra váljanak az álmaid. 
De az is lehet, hogy egy döntésed tönkreteszi 
a szépen felépített életed. 
Választásaid meghatározzák a sorsodat, 
és gyakran másokét is. 
Vajon jól döntesz, vagy elbuksz? 
A választ sokszor csak a távolabbi jövő adja meg. 
Harry és Lewis együtt kezdik el a nagybetűs életet, 
örömökkel, nehézségekkel, váratlan találkozásokkal.

HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? Jó ideje ott várta már a polcomon kivégezve A tanítvány „egy” és „kettő”, hogy végre megérkezhessen melléjük harmadik testvérük. Úgyhogy megjelenés után a Newkids kiadó rögtön be is repítette őket a postaládámba.

BORÍTÓ: 4/5 – A szimbolikus ábrázolás történet szempontjából tökéletesen betalált – bár hozzáteszem, eleinte nem a rózsaszín tüllszoknyás, bongyor kislányt „pattintottam” volna ki a puzzle darabkái közül, hanem egy másik szereplőt. Ennek ellenére a kirakós elrendezés nemcsak erre az egy kötetre, hanem az egész sorozatra vetítve kezd értelmet nyerni: pont olyan érzésünk lehet ugyanis olvasás közben, mintha innen-onnan érkező, apró darabkákból összerakva kaphatnánk meg a teljes sztorit. És még csak a harmadik részről beszélünk. A használt betűtípus, illetve a „Harmadik könyv” felirat helye felett viszont még mindig nem tudtam napirendre térni. Egyrészt a sorozat megérdemelt volna egy jobb design-nal rendelkező fontot, másrészt az utolsó sor miért nem került a fekete sávba? Enyhén triggerelt, amikor megláttam.

TARTALOM: 5/5 – Két gondolat viaskodik most az agytekervényeim között.
Az egyik: Ez egy könyvsorozat harmadik része, könyörgöm, mi újat tudnál mondani róla anélkül, hogy elspoilereznéd az egészet? Itt már nincs is semmi látnivaló!
A másik: Basszus, annyi minden történt a lapok között, hogy azt sem tudom, hol kezdjem el összeszedni!

Hajrá, győzzön az utóbbi!

Mert ez nem az a sorozat, ami óvatosan követi az elődjei által kitaposott, biztonságos ösvényt és kényelmesen elhempereg az erotikus regények túlfűtött sztereotípiáiban. Hanem igenis megmutatja, hogy tud életszagú tartalommal szolgálni – nem is kevéssel – és csak ezután hempereg el az erotikus regények túlfűtött sztereotípiáiban. De azt is csak annyira engedi meg magának, amennyire kell.

Bár azért nehezen mutatta meg magát a cselekmény, mondhatni, kissé szégyellős volt. Olyannyira, hogy körülbelül a 200. oldalig semmi lényeges nem történt, ami komolyabban előre vitte volna a sztorit. Addig persze bőven lehet része az olvasónak új szereplőkben, új konfliktusokban, új színterekben és persze szexjelenetekben.

Aztán egyszer csak történik valami (nem árulom el, megígértem, hogy spoilermentes leszek) és beindul az életlavina, ahol az irreális szintű romantika eltörpül azok mellett a durva, embert próbáló nehézségek mellett, amelyek egy felnőtt számára is komoly lelki kihívást jelentenek. Hát még egy hároméves kislánynak.

Ám pontosan ezek a szörnyűségek, konfliktusok mutatják meg Harrynek és Lewisnak, az élet a franciaágyon kívül is javában zajlik. Kérdés, hogy képesek lesznek-e együtt helytállni, vagy külön utakon próbálkoznak tovább.

„Nagyon sok minden van, amit csak felnőtt fejjel értesz meg. Amikor rájössz, mik a mozgatórugók. Addig egyszerűen elfogadod. Mindent meg lehet szokni. Rengeteg gyerek nő fel olyan családban, ahol a „csak”, vagy az „azért, mert én azt mondtad”, mindennapos és elegendő indok. Az „amíg az én házamban élsz” kezdetű förtelemről nem is beszélve.”

Ha nem olvastad még A tanítvány sorozat első és/vagy második részét, itt és itt megnézheted a róluk készült bejegyzéseket.

414 oldal, Newkids, 2016 – 3490 forint (kartonált) – Itt megrendelheted!

A promóciós példányért hálás köszönetem a Newkids kiadónak!

Vélemény, hozzászólás?