Elnézést, ezt hogy kell megenni?

Húha, ez lesz számomra a legterhesebb rész, ugyanis amióta egy szálloda személyzetét erősítem, sokkal toleránsabb vagyok a vendéglátósokkal.
× Na jó, az étel mégsem volt 100%-ig tökéletes, legalábbis Bettinek: kissé rágósnak találta és hiányolta a kanalat a spagettihez. Mint kiderült, kifogytak belőle.
× Bort inkább ne vegyél. Hiába finom és minőségi, aranyárban mérik (másfél deci 1500-2000 forint között ingázik), ráadásul Kevin vörösét nem hűtve hozták ki. Ati részben az előbbi okból kifolyólag rendelt inkább pálinkát, ám mint kiderült, céljának pont az ellenkezőjét érte el, ugyanis az ő négy centje 1980 forinttal toldotta meg a számlánkat.
× Majdnem 4000 forint 4 db vászonszalvétáért? Agyagból készült szósztálka 3880-ért? Ugyanennyiért egy darab fa tálalódeszka címszóval? Rézből készült tálka 4560-ért? Hadd ne kommentáljam, jó?
× Csak engem húz fel a szervizdíj? Egyszer már majdnem felálltam egy étteremből emiatt. Nem, nem kell elmagyarázni, tisztában vagyok a működési elvével és tudom, hogy a pincérek/szakácsok/konyhai kisegítők keményen megdolgoznak ezért a béren kívüli juttatásért – viszont ha valahol igazán különleges szolgáltatást kapok, azért hajlandó vagyok magamtól is a kellő borravalót megfizetni, mint ahogy most is megtettem (utólag vettem észre a szervizdíjat a számlán.)

De tudod mit? Ezek most nem számítanak. Ami igazán lényeges, az az élmény, amit akkor élhettem át, amikor a hozzám legközelebb álló emberekkel tölthettem egy felejthetetlen estét, egy különleges helyen, a saját szerencsémnek köszönhetően. A hangulat nem(csak) az alkoholnak köszönhetően oldódott, mindannyiunk különböző, mégis összehangolt személyisége rátett egy lapáttal arra, hogy fővárosunk egyik exkluzív éttermében röpködtek a poénos pillanatok.
× Kevin például eleinte nem nagyon tudott mit kezdeni az emeletes hamburgerével, a pincértől kellett segítséget kérnie, hogyan is kellene ehhez nekiállnia. (Innen a bejegyzés címe.) Szerencsére jött a segítség, megoldotta a problémát egy steak kés, amivel „akár disznót is lehetett volna vágni”.
× Amíg hárman szerencsétlenkedtünk a rendelni kívánt kaják bonyolult nevének kimondásával, Ati a legegyszerűbben oldotta meg a dolgot: rámutatott az étlapra egy „Én ezt kérem.” kíséretében és eszébe sem jutott leégetni magát a falsch olaszával. Aztán már persze nem is emlékezett, mit kapott pontosan, amikor rákérdeztem, mi van a tányérján, letudta egy „Nem tudom, valami döglött állat.” válasszal.
× Betti illedelmesen, az éttermi etikettet szigorúan betartva szerette volna kimártogatni a tányérján maradt szószt Kevin megmaradt „hamburgertetőjével”, csak sajnos a felszolgáló idő előtt elvitte. Nem mert utánaszólni, hogy „Azt a bucit még megettem volna.”.
× Ezt leszámítva tényleg próbáltunk szépen, tisztességesen enni – olyannyira, hogy még a szalvétát is képesek voltunk partedlinek használni.
× A „Csak én akarok állandóan minden étteremben rántott húst enni sült krumplival?” érzést szerintem mindannyian átéreztük már legalább egyszer.
× A házi limonádénak nemes egyszerűséggel „olyan íze volt, mint egy pohár folyékony virágföldnek”.
× Az „Olyan szép vagy, mint egy postaláda.” mondattal pedig bármelyik nőt leveszed a lábáról. Csak előtte szúrj a hajába egy koktélzászlót.

All in all, az ár-érték arány néhol erősen félrebillent Jamie Oliver hírnevének köszönhetően, de őszinte leszek, ilyen magas színvonalú éttermek esetében máshol is mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha igazán különleges ételt és kiszolgálást szeretnél – én mindkettővel tökéletesen meg voltam elégedve. Eggyel bővült a kedvenc éttermeim listája, bár ezt kétségkívül részben a társaságnak is köszönhetem, akiket magammal ráncigáltam.

ÉRTÉKELÉS: „erősnégyes”/5