Korábbi bejegyzések alkalmával már zengtem néhány ódát arról, mennyire hiánypótló a GABO Kiadó Az év magyar science fiction és fantasynovellái antológiasorozata. Mint minden évben, most is az egeret szorongatva vártam a megjelenést, hogy az elsők között kattintsak rá az előrendelés gombra. Bár az élmény ismerős volt az előző kötetekből, az összbenyomásom idén kicsit gyengébb lett.

A séma a megszokott: Takács Gábor előszavában visszatekinthetünk a hazai fantasztikum fontos eseményeire, és egy kis összefoglalót is kapunk az idei novellák fő témáiról: a népi elemek kevésbé érvényesültek ezúttal, ugyanakkor a klímaváltozás, a reményvesztettség, a világ átalakulása hatásos ihletforrásnak bizonyult. Némelyik novellába én is beleborzongtam, valahogy túl könnyű volt elképzelni, hogy bármikor megtörténhetnek.

2018 után idén ismét magyar alkotó (Havancsák Gyula) grafikája került a borítóra, aminek a színvilágát egyébként szépen eltalálták: a betűk és a sorozatjelző flekk színe pont passzol narancsos égitesthez. A magyar SFF antológiák közül ennek a borítója tetszett eddig a legjobban, a beltartalom nagyjából olyan volt, mint maga 2021: erősen hullámzó. Nagyjából a kötet feléig kellett jutnom, mire találtam egy igazán ütős történetet – az viszont rögtön a kedvencemmé vált a GABO minden eddig megjelent magyar novellája között.

A 2021-es antológiában tizenöt novellából hat kapott tőlem jelölőcetlit. Ezek voltak nálam igazán kiemelkedők:

Kispál Márton: Én és a fájdalom

Ez a novella végig az orromnál fogva vezetett, majd az utolsó bekezdésben akkorát ütött, hogy szinte most is fáj. A valóságshow-k előre megírt forgatókönyve és a nézők manipulációja adja a fő mozgatórugót, a műsor pedig az emberi lény két nagy félelmére épül: a fájdalomra és a halálra. Utóbbit (mindenféle maradandó sérüléssel együtt) bármelyik versenyző elkerülheti egy forradalmi innovációval, amit a műsor készítője fejlesztett ki, a feladatok viszont olyan veszélyesek, hogy idővel minden résztvevő feladja – kivéve egy huszonnyolc éves fiatalembert, aki képes akár hatvanhatszor bevállalni a halált egy ország szeme láttára, elég pénzért cserébe. Azt hiszi, tökéletesen ura a saját életének, és nem veszi észre, hogy egyetlen ember kezébe adta azt. Ez a novella tökéletesen bemutatja, milyen könnyű belesétálni mások csapdájába: bármikor egy nálunk hatalmasabb eszköz (vagy személy) áldozatává válhatunk, ha nem figyelünk a körülményekre, és akár az egész létezésünket tönkretehetjük. Nálam első helyre került.

Komor Zoltán: Májgaluska Mariska

Ismerős a mondás, mi szerint az ember halálában válik naggyá? Egy kislánnyal is ez történt, akit Májgaluska Mariskának hívtak – a szó legszorosabb értelmében. Komor Zoltán novellája a bullying, a zaklatás elé tart egy erősen őszinte tükröt, ráadásul főszereplőnket a falu lakói egy olyan dolog miatt traumatizálták, amiről egyáltalán nem tehetett: maradandó testi sérüléseket szerzett egy csúnya baleset miatt. A történet kicsit sem válik vidámmá: egy túlzásba vitt csíny ugyanis Mariska halálához vezet. Aki akár egyszer is ki volt téve bármilyen zaklatásnak, annak kellemetlenül ismerős lesz a történet végkimenetele.

Láng Annie: Elveszett pokol

A pokol nem éppen egy olyan hely, amit érdemes lenne megtalálni, Láng Annie főhősének mégis sikerült – bár eleinte úgy érezte, a földi mennybe jutott. Egy budapesti underground vámpírközösségben próbál menedékre lelni, ahol minden este a bulizásról szól, intimkehelyből isszák a véres feleseket és a kávé a detox, szóval ezt a történetet csak erős gyomorral ajánlott olvasni. Azonban itt is hamar fény derül arra az unásig ismételt közhelyre, amivel Kispál Márton novellájában is találkozhattunk: nem minden az, aminek látszik. Így vámpírjaink inkább a rehabilitációt és a közösségi életve való visszatérést választják, amiben fővárosunk is próbál segíteni, ahol tud. Kicsit azét elgondolkoztam olvasás közben, hogyan néznék a Budapesten mászkáló emberekre, ha tudnám, hogy akár vámpírok is lehetnek köztük.

Nagy László Dávid: Ex libris

A könyves bloggerek rémálna elevenedik meg Nagy László Dávid sorai között: főhősünk nem mindennapi támadás kereszttüzébe kerül egy általa közzétett negatív kritika miatt. Eddig nem is lenne itt semmi szokatlan, két novella értékelése között viszont megmagyarázhatatlan dolgok történnek az elbeszélővel, amit furcsa módon az elolvasott történetekhez vezethetők vissza. Mondtam már könyvre, hogy kitépte a szívemet a helyéről, ez a képzeletbeli novelláskötet viszont egészen más halálnemeket tartogat.
A történetben megelevenedő séma ismerős lehet azoknak, akik rendszeresen írnak ajánlót könyvekről, itt ráadásul ironikus módon pont egy antológiát értékel a blogger, olyan rendhagyó skálákat használva, mint például öt kitépett fog az ötből. Én is ennyit adnék neki, a második kedvencem lett.

Vincze Dorottya: Bennem rügyet bont a lét

Meneküljünk jó messzire a bolygóról, amit mi tettük tönkre és hagyjunk itt néhány robotot, hogy helyrehozzák. Valami ilyesmi gondolat járhatott Ruben fejében, amikor megalkotta projektjét és mindennél jobban hitt benne. Végül a csalódottság kézzel fogható volt a novella végén, ugyanakkor a mesterséges intelligencia által mutatott érzelmek hitelességét is erősen megkérdőjelezi. A téma nem új, a kivitelezése viszont mesteri lett.

A halál egy elég abszurd koncepció, ha belegondolsz.
Nem – igazából az élet az abszurd. Észrevetted már, hogy a létezéshez kapcsolódó összes kifejezésnek az „élet” a gyökere? Ami elkezdődik: megszületik. Ami véget ér: meghal. Valami lehet életrevaló, egy elképzelés lehet életképes, a pillanatot megélni kell, egy nehéz időszakot meg túlélni. A tárgyak élettelenek. És ahogy az élet a világ lényege, számotokra a halál sem csak egy végső biológiai jelenség, hiszen ami olyan fantasztikus és jelentőségteljes, , mert eleven, az egy bizonyos értelemben megsemmisülhetetlen is, igaz? a lelketek…

Palágyi R. László: Csalló

A Csalló eseményei a török hódoltság korába repítenek vissza minket. Az ellenség elől menekülés, a bújdosás általános életformává vált, mert akit élve találtak meg, nem számíthatott sok könyörületre. Sőt, az ember még a saját bajtársában sem bízhatott meg igazán. A zsarnokok azonban mégis megfizetnek bűneikért, bár olyan események előzik meg halálukat, amire eleinte nemigen találni magyarázatot: testet cserélnek a halálraítéltekkel anélkül, hogy rajtuk kívül bárki észrevenné. Ami valljuk be, annak, aki menekülni próbál, pont kapóra jön a dolog. Persze a kiszámíthatatlan csavar még ebben a helyzetben sem maradhat el.
Tetszett a történet dinamikája: a konfliktus, a szemben álló felek felállása az utolsó pillanatban is bármikor megváltozhatott, így végig fenntartotta a figyelmet. A legvége igazán ügyes húzás volt.

Rating: 3 out of 5.

A kötet itt megrendelhető.

Vélemény, hozzászólás?