Épphogy elindult a hazai SFF szerzők éves novellaválogatása 2018-ban, rá két évvel majdnem keresztbe tett neki a koronavírus-járvány. Volt rá némi esély, hogy nem adják ki, végül mégis úgy döntött a GABO kiadó, hogy elkészítik saját antológiáját 2020-ra is. És milyen jól tették!

A Covid-19 olyan váratlanul és rövid idő alatt forgatta ki a világot önmagából, amire senki nem számított. A könyvpiacnak is rendesen betett a helyzet: kevesebb kötet jelent meg, főleg magyar szerzőktől. Az év magyar science fiction és fantasynovellái sorozat sem bújhatott ki a járvány következményei alól, egy “fogd meg a söröm” mozdulattal belevágtak a 2020-as kiadásba, aminek talán sikerült csúcsra járatnia a sorozatot.

Kicsit úgy éreztem, miután letettem a gyűjteményt, hogy nem sokat változott a szerzők ihletforrása a 2019-es antológiához képest. A kettő között azért mégiscsak kirobbant egy világjárvány, ami eddig új és szokatlan intézkedések sorát hozta magával, ennek ellenére egyetlenegy novellában érvényesült a koronavírus. Itt bár kicsit erősebben képviseltette magát a science fiction, a fantasy kisprózák még mindig nagyobb arányban kerültek a kötetbe. Az előző könyvnél megemlítettem, hogy mennyire érezhető a magyar folklór és a hazai helyszínek jelenléte a történetekben, ez most sem volt másképp.

Őszi olvasónaplómban már erősen beharangoztam, milyen elképesztően jó lett a kötet, arányaiban ez teljesített eddig a legjobban: tizennyolc novellából kilenchez tettem oda a kedvenc történeteimet jelző cetliket. Nehéz átfogó értékelést adni egy antológiára, mert amikor egy-egy tehetséges író novellája képes felhúzni az egész kötet színvonalát, ugyanakkor a kevésbé jó történetek lejjebb viszik a görbét – ez a rendszer pedig egyik megjelent szerzővel szemben sem túl igazságos. Így követem az előző antológiánál már bevált módszert és azokat a novellákat mutatnám be, amik valamiért megragadták a figyelmemet.

Farkas Balázs: A végtelen

Aki szereti a baljós hangulatú, búskomor történeteket, annak mindenképp ajánlom A végtelent. Kicsit szürreális, mégis ismerős környezetbe helyezi az elmúlás, a szabad akarat, a választás olykor nehéz döntéseit. Főszereplőnk – akinek kiléte ismeretlen számunkra – taxiba ülve indul meg saját megsemmisülése felé, miután szó szerint felégetett maga mögött mindent, arra viszont nem számít, hogy még önnön létünk felszámolásához is mennyi döntést kell meghoznunk. Meg aztán abban sem lehetünk biztosak, hol kötünk ki végül. Elgondolkodtató történet lett, a kötet egyik legerősebb írása.

Még egyszer körülnézek, figyelem az embereket, pedig ők tudomást sem vesznek rólam. Idegenek, nem számítanak. Most, hogy az indulás mellett döntöttem, megérint a bizonytalanság. Számítottam erre, Nincs miért maradnom, súgja az ész, de a szív… a szív, számít-e a véleménye, van-e olyan egyáltalán, mármint szív, ami a folytonosan lüktető húsnál is több, valami magasabb rendű érzelmi zsarnok?
A kérdés költői: ha lenne, már tudnál róla. Mindig is úgy gondoltam, hogy nevezzük nevén a dolgokat. Nem a szívről beszélek. Csak a megszokásról.

Lőrinczy Judit: A doboz

Valószínűleg mindenkinek ismerős helyzet, amikor bizonyos ingóságaitól akár érzelmi, akár praktikussági okból képtelen megszabadulni, ezért egy doboz mélyére suvasztja, hátha jól jön egyszer. Aztán gyűlnek és gyűlnek ezek a cuccok, amikhez ragaszkodunk, végül már magunknak sem vagyunk hajlandók beismerni, hogy birtoklásuk inkább teher, mint kényelem. A dobozt pedig akárhová sodor minket az élet, mindig cipeljük magunkkal. Lőrinczy Judit novellájának figurája is szinte összenőtt a saját dobozával, melyet egy igen vad és csapongó rendezvény kedvéért sem tesz félre. Úgy érzi, mindig nála kell lennie, hiába könyörög neki a többi vendég, hogy engedje el. A különbség mindössze annyi, hogy ebből a dobozból nem holmi kacatok szabadulnak el. Ez a történet úgy ütött, mint a koktél, amit érkezéskor hősünk kezébe adtak.

Krausz Emma: A valódi tulajdonos

Az Osztálykép című regény miatt ismerős volt Krausz Emma neve, őszintén kíváncsi voltam, hogy egy romantikus kötet után mit alkot a fantasztikus zsánerben. Egy nem túl kellemes hangulatú panellakásban találjuk magunkat, ahol főhősünk a munkakeresés mindennapi gondjai mellett a holtak párhuzamos univerzumának akadályaival is kénytelen megküzdeni. Mert hát aki már nem él, azzal nehéz beszélni, hiába vágyunk rá mindennél jobban.

Nagy Roxána: Kicevice

Újabb erős novella a népi rontásűző hagyományokról, bár némiképp kiforgatva önmagából. A régmúlt idők szokásait ötvözi halottidézéssel és világmegmentéssel. Az elején nem nagyon sejtettem, hová fog kilyukadni a történet, ám ahogy haladt előre, egyre többször éreztem azt, hogy milyen profin lett felépítve. Életre kelt bábuk, holttestek és a semmiből felbukkanó boszorkányszerű lény keresztezi Barka útját, akinek egy nagyon nehéz döntést kell meghoznia: képes megmenteni a mágia uralmától egy egész népet, vagy elmenekül azzal, akit a legjobban szeret? Szinte a sajátomnak éreztem a dilemmáját; teljesen magába szippantott ez a világ, még ha csak rövid időre is.

Veres Attila: A világ helyreállítása

Nagyjából így tudom elképzelni egy szekta vagy bármilyen radikális szervezet működését, mint ahogy Veres Attila ábrázolta ebben a novellában. Gyakorlatilag egy folyamatleírást kapunk arról, mi magunk hogyan tehetjük jobbá a világot és szabadíthatjuk meg minden rossztól. Eleinte semmi kivetnivalót nem látni a sorok között, ám ahogy haladunk előre, egyre nehezebb egyetérteni a ránk bízott feladatokkal (még ha azok mellé teljesen ésszerű indoklást is kapunk). Nehéz szavakba önteni, milyen zseniálisan vezettek a mondatok az orromnál fogva. A kedvenc írásom lett a szerzőtől.

Rusvai Mónika: Embermadár

Mást is gyakran traktáltak azzal gyerekkorában, hogy a kimondott szónak milyen nagy ereje van? Hát még azoknak, amiket magunkban tartunk és belülről emésztenek fel minket! Így járt az a szerencsétlen lány is, akinek parancsra kellett a világba kiáltania éveken keresztül hordozott traumáját – és nemcsak ő, hanem tanítói is nagy árat fizettek érte. Alkímia, katonai hadviselés és tiltott mágia keveredik egy erősen felkavaró történetben, ahol az egyén és a közösség jólétének prioritása kérdőjeleződik meg. Lassan úgy érzem, túl gyakran használom a GABO novelláira a zseniális szót, de nem tehetek róla, ez is az lett.

Radics Roland: A másik

Amikor sárkányokról esik szó, nagy, fenséges, tekintélyt parancsoló, misztikus lényekként képzeljük el őket, akiknek gyakori kedvtelése az aranyhalmokon alvás, a tűzokádás, és fiatal, előkelő lányokat toronyba zárni. Utóbbi helyzetről megszámlálhatatlan történet született már, Radics Roland novellájáról viszont bátran elmondható, hogy kiemelkedik mind közül. Ez egyszer ugyanis a sárkánynak nem a hős megmentőkkel gyűlik meg a legtöbb baja, hanem az általa fogvatartott királykisasszonnyal, aki szinte elhervad a rá kényszerített zárt világban. Pszichológus elbeszélőnk eredetileg neki próbál segíteni, de mint menet közben kiderül, a sárkányoknak is lehetnek rég eltemetett traumáik. Egyszerre szomorodtam el és mosolyogtam ezen a helyzeten, a találékonysága pedig lenyűgözött. Ez is toplistás nálam.

– Mi, sárkányok nem vacakolunk meg szerencsétlenkedünk annyit, mint ti, emberek. Furcsa, nem? Amikor megszülettek, még járni meg beszélni sem tudtok, és majd két évtizedbe telik, hogy felnőjetek. A legtöbben alig éltek tovább fél évszázadnál, az értékes időtöket mégis bizonytalankodással meg nyavalygással töltitek – mondta, és tovább rendezgette az aranyhalmokat egy számomra érthetetlen logika alapján.

D. Kovács Tünde: Piros folt a végtelen fehéren

Szinte egyből Moskát Anita Horgonyhely című könyve jutott eszembe erről a novelláról, annyi különbséggel, hogy míg a regény egy matriarchális társadalmat mutat be, D. Kovács Tünde képzeletvilága a nőket rendeli alá egy rövid történet erejéig. Egyszerre megrázó beleélni magunkat az anyai ösztönök védelmező erejébe, és az állandó megalázottság, alávetettség természetességébe, ahonnan az áldozat nem lát kiutat, hiába lebeg ott a szeme előtt. A lezárás pedig egyszerre elkeserítő és felemelő.

Kiss Gabriella: Egy férfi belépett a bárba

A cím olyan, mintha egy vicc kezdete lenne, a történet témája viszont nagyon is komoly. Sokszor jut eszébe az embernek – akár egy kocsmai beszélgetés kellős közepén –, hogy mi van, ha azok a dolgok, amiket tudunk, látunk, érzünk, valójában nem is léteznek, és mindössze egy alternatív valóság részei vagyunk. Nem véletlenül említettem a kocsmát, ott kapott helyet ugyanis a kötet utolsó előtti novellája. Központi karakterünk viszonylag hamar rájön, hogy a realitás talaja kicsúszott a lába alól, a reakciója pedig, mondhatni, teljesen emberi: minden létező eszközzel lázad ellene. Érthető, én sem örülnék neki, ha a puszta létezésem egyetlen ember gondolataitól, érzéseitől függne.

Rating: 5 out of 5.

A kötet itt megrendelhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük