“Bár hamarabb olvastam volna ezt a könyvet!” Rutinos könyvmolyoknak ismerős lehet az érzés. Valahogy én is így tettem le az Addie LaRue láthatatlan életét, amiről nem hiába mondják, hogy V. E. Schwab eddigi legjobb regénye. Szó szerint évszázadokra ragadta el a figyelmem – nemcsak a történetvezetésével, hanem a rengeteg tanulságával is. Bár angolul már egy éve megjelent, a magyar fordítást az idei Könyvhét előtt nem sokkal hozta el nekünk az Agave Kiadó, és ez adta meg az ihletet, hogy ideje belekezdenem ebbe a regénybe. Kicsit sem bántam meg.

– Drága Adeline! – mondja a sötétség, miközben beletúr a lány hajába. – Én lelkekkel kereskedem, nem irgalommal.

Schwab nem kertel; már a történet elején kapunk némi ízelítőt az alapproblémából: mi a helyzet akkor, ha nem vagyunk hajlandók elfogadni azt az életutat, amit az aktuális társadalmi szokások elrendeltek nekünk? Addie ugyanis nem akar megházasodni, nem akar gyereket nevelni, nem akar egész nap otthon lenni és vezetni a háztartást… Az Aha-élményt pedig magától az ördögtől (vagy legalábbis egy hozzá kísértetiesen hasonló, rejtélyes figurától) kapja meg: Miért arra koncentrál, amit nem akar? Annak mi értelme? És milyen igaza van, ugye?

Az első tanulságot már itt levonhatjuk: ha valamit igazán szeretnénk, ne azzal töltsük ki a gondolatainkat, amire nem vágyunk, hanem azzal, amit el akarunk érni.

Persze az ördög nem a jóságáról híres, így bármennyire is szépen hangzanak a szavai, hátsó szándékok rejtőzhetnek mögöttük. Addie végső elkeseredésében gondolkodás nélkül futott bele a csapdába: örök életért és szabadságért cserébe felajánlotta lelkét ennek a furcsa, de vonzó idegennek, aki a legmegnyerőbb formáját mutatta, hogy elnyerhesse ennek a fiatal, kétségbeesett lánynak a bizalmát. Meg is lett az eredménye: Addie halhatatlanná válik, de az emberek abban a pillanatban elfelejtik őt, hogy leveszik róla a tekintetüket. Tanulság: olvasd el az apróbetűs részt, mert ami neked érdekedben áll, nem biztos, hogy a másik félnek is.

Miután Addie túljut a kezdeti sokkon, hogy mindent elrontott, szépen, lassan elkezdi átgondolni a lehetőségeit: Hogyan keressen pénzt, ha elfelejtik, hogy munkára jelentkezett? Hol lakjon, ha nem vehet házat? Hogyan szerezzen ételt, ha nincs egy fityingje sem? Hogyan lehet identitása, ha egy papírt sem tud aláírni? Hogyan tartsa a kapcsolatot másokkal, ha nem lehet telefonja – bár, minek, ha azok úgysem emlékeznek rá?

Pontosan háromszáz évvel később, bár teljesen más volt a motivációja, valami igazán furcsa dolog történik Henryvel is – az egyetlen emberrel, aki emlékszik Addie-re. Erős spoiler lenne, ha ennél mélyebben belemennék a cselekmény Henryhez köthető részeibe, azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy a kettejük közötti párhuzam brilliáns lett. A maguk módján mindketten számkivetetté váltak, és úgy kell létezniük, hogy valódi énjükről, személyiségükről senki nem vesz tudomást. Az ember ugye társas lény, Schwab pedig mesterien tálalta kettejük szenvedését a magánytól. Az elhagyatottság, kirekesztettség az egyik legősibb emberi félelem, ezzel operál maga a könyv is, méghozzá oly módon, hogy szinte már megfolytja az embert olvasás közben.

Az egész történet elvarázsolt. Kevés regény ragadja meg annyira a figyelmem, mint amennyire az Addie LaRue láthatatlan életének sikerült, és olyan jó érzés hosszú idő után végre úgy feltenni egy kötetet a polcomra, hogy új kedvenc lett belőle.

Lassan, de kicsit sem unalmasan bontakozott ki Addie története, miközben valahol az olvasó is vele együtt szenved. Egyáltalán nem volt nehéz beleképzelnem magam a helyzetébe, annak ellenére, hogy azért egészen szürreális dolgok esnek meg vele (kezdve ott, hogy senki nem emlékszik rá). A karaktere egy teljesen hihető jellemfejlődésen megy keresztül: láthatjuk magunk előtt a kétségbeesett, fiatal lányt, aki bármit megtenne a fejében elképzelt szabadságért, végül pedig azt a nőt, aki már nem csak önmagáért küzd. Ahogy pedig rálel a megoldásra és tetőfokára hág minden, na, az minimum egy érzelmi tőrdöféssel ért fel.

Az Addie LaRue láthatatlan életének nem a fantasyvonala volt erősebb, eltekintve a mindenféle átkot szóró és távolságok nélkül utazgató Luc személyiségétől. Ő azonban hiába ragadott magával, a jelenléte kevés volt ahhoz, hogy egyértelműen fantasynek hívjuk ezt a könyvet – sokkal inkább a romantikus kategória szerelmeseit (no pun intended) fogja lenyűgözni, ők viszont a végére vödörbe fogják potyogtatni a könnyeiket.

Leírhatatlanul szívet tépő, mégis lenyűgöző történet két magányos emberről, akik saját életüket akarták visszakapni, de végül egymásét kellett megkeresniük.

Az Addie LaRue láthatatlan élete magyar, brit és amerikai borítója

Rating: 5 out of 5.

A kötet magyar nyelven itt megrendelhető.

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük